Project Humanity

Az Acer alkalmazottai megoszthatják a Project Humanity kezdeményezéssel kapcsolatos elképzeléseiket, melynek kiemelt fontosságú része a környezetvédelem és a tehetséggondozás.

Az Acernél azt szeretnénk, hogy minden döntésünkért tudjuk vállalni a felelősséget, mint vállalat és mint egyének egyaránt. A 2017-ben elindított Project Humanity az Acer globális kezdeményezése, amellyel jobbá szeretnénk tenni a világot. Lehetővé szeretnénk tenni minden alkalmazottunk számára, hogy megoszthassa velünk véleményét, és figyelembe vesszük azt döntéseink meghozatalakor. Minden döntés számít, legyen szó az általunk tervezett termékekről, partnereinkről vagy a folyamataink hatékonyságáról.
reddot_winner_2022_297x155

A Project Humanity megszületése

A 2017-ben elindított Project Humanity célja, hogy alkalmazottainkat és beszállítóinkat arra bátorítsuk, hogy tegyenek többet a környezetükért.

project-origin-education

Oktatás

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy erőforrásokkal és innovatív megoldásokkal ösztönözzük a kíváncsi elméket, mivel úgy véljük, hogy az oktatás az emberekben rejlő lehetőségek felszabadításának fontos eszköze.

project-origin-environment

Környezetvédelem

Innovatív megoldásokkal járulunk hozzá a környezetvédelemhez, és arra szeretnénk kérni kollégáinkat, az érdekelt feleket és a vásárlókat, hogy csatlakozzanak ők is a kezdeményezéshez, mellyel együtt egy környezetbarátabb jövőt teremthetünk.

A mi hatásunk

our-impact-60-tons

60 tonnával csökkent a szén-dioxid-használatunk

our-impact-20-plus-tons

Több mint 20 tonna akkumulátort és elemet hasznosítottunk újra, melyekből új akkumulátorokat és elemeket gyártottak

our-impact-8.8-plus-million

Több mint 8,8 millió termék kiszállításához használtunk fogyasztóktól származó újrahasznosított műanyagot

our-impact-100-percent

Az Acer notebookok 100%-ának csomagolásánál újrahasznosított papírt használtunk

our-impact-40-plus

Több mint 40 ország csatlakozott a kezdeményezésünkhöz

A céljaink

Minden döntés számít

A Project Humanity a számunkra fontos értékeket helyezi a középpontba, és tudjuk, hogy minden egyes döntéssel megváltoztathatjuk a világot. 

Ha 7700 alkalmazottunk közül mindenki részt vesz globális kezdeményezésünkben, közös erőfeszítésünk jelentős hatást gyakorolhat a környezetünkre.

main-banner-decision
project-humanity-goals-decision-1

Egy vállalati felelősségvállalásról szóló online globális képzési programmal szeretnénk még többet megtanítani alkalmazottainknak a környezetvédelemről.

project-humanity-goals-decision-2

Az Acer szerverei és számítógépei energiatakarékos üzemmódokban működnek.

project-humanity-goals-decision-3

Alkalmazottaink számítógépeinél a fenntartható anyagokból készült gépeket részesítjük előnyben.

A céljaink

Minden partnerség számít

Szívesebben működünk együtt társadalmi ügyek iránt elkötelezett partnerekkel, és bátorítjuk őket arra, hogy csatlakozzanak a Project Humanity kezdeményezéshez, hogy együtt még többet tehessünk a környezetünkért. 

A társadalmi ügyeket mind szem előtt tartva partnereinkkel együtt törekszünk a fenntartható intézkedések előmozdítására.

main-banner-partnership
project-humanity-goals-decision-1

Minden eseményhez és gyártási folyamathoz környezetbarát anyagokat kérünk, és alkalmazzuk a „nulla egyszer használatos eszköz” irányelvet is.

project-humanity-goals-partnership-2

Három nagy beszállító csatlakozott hozzánk, akik részt vettek a Project Humanity akkumulátorok és elemek, valamint elektronikai cikkek újrahasznosítására irányuló projektjében.

A céljaink

Minden ötlet számít

Olyan termékeket gyártunk, amelyek pozitív hatással vannak környezetünkre és társadalmunkra. 

Évente több mint 17 millió számítógépet szállítunk ki. Ekkora mennyiségnél még az apró módosítások is nagy jelentőséggel bírnak a termék gyártása és csomagolása során. Minden egyes termékünkkel tehetünk egy környezetbarátabb világért.

main-banner-idea
project-humanity-goals-idea-1

A digitalizálással 50%-kal csökkentettük a csomagoláshoz szükséges anyagokat.

project-humanity-goals-idea-2

Csomagolásainkban formázott rostanyagot és 100%-ban újrahasznosított hungarocellt kezdtünk el használni.

project-humanity-goals-idea-3

Bútorgyárakkal működünk együtt, hogy a kartonokat nyersanyagként újrahasznosíthassák, és papírbútorokat gyárthassanak belőlük.

A céljaink

Minden vásárló számít

Úgy tudjuk a legjobban vásárlóinkat arra rávenni, hogy a számunkra fontos értékeket ők is szem előtt tartsák, ha arra bátorítjuk őket, hogy ők is vegyenek részt a kezdeményezésünkben. 

Olyan programokat indítottunk el, amelyekkel vásárlóink hozzájárulhatnak egy jobb világ megteremtéséhez.

main-banner-consumer
project-humanity-goals-consumer-1

A felhasználóinkat arra bátorítjuk, hogy csatlakozzanak csereprogramunkhoz és moduláris javítási szolgáltatásunkhoz.

project-humanity-goals-consumer-2

Szeretnénk, ha vásárlóink is környezettudatos döntéseket hoznának, melybe az Acer újrahasznosítási programját digitális élményekkel ötvözve vonjuk be őket.

A céljaink

Minden tehetség számít

A gyermekek jelentik a jövőnket. A technológia és a szakértelem segítségével inspiráljuk a kíváncsi elméket.  

Technológiánkkal és szakértelmünkkel arra törekszünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a diákokban rejlő potenciálból, és erőforrásokat biztosítunk a jövőbeli tehetségek számára.

main-banner-talent
project-humanity-goals-talent-1

5000 hátrányos helyzetű gyermek csatlakozott fiatal alkotóknak szóló programunkhoz, mely keretén belül ingyenesen részt vehetnek tervezésről szóló tanfolyamokon.

project-humanity-goals-talent-2

Iskolákkal működünk együtt azért, hogy olyan létesítményeket és számítógépes tanfolyamokat nyújtsunk a tanulóknak az óvodáskorú gyermekektől kezdve a végzős középiskolás diákokig, amelyek digitalizálják az osztálytermeket, és biztosítják a diákok számára a sikerhez szükséges ismereteket és készségeket.

Kiemelt tevékenységek

activity-21-day-green-challenge

21 napos környezettudatos kihívás

A kutatók szerint egy új szokást 21 nap alatt tehetünk magunkévá. A fenntartható, környezettudatos életmód kialakítása érdekében egy olyan kihívást kezdeményeztünk, mely során 21 napon keresztül kerülni kellett a műanyagot, hogy környezetbarátabb módon élhessünk. Több mint 600 alkalmazott, beleértve vezetőket is, vett részt benne, és több mint 39 000 egyszer használatos műanyag zacskóval kevesebbet használtak.

activity-30-green-actions

30 környezetbarát akció világszerte

Az aktív fenntartható életmódra váltás érdekében alkalmazottainkat végigvezettük a Green Family mobilalkalmazás-eseményünkön. A fenntarthatóságról szóló események, közösségek és cselekvésre sarkalló ötletek játékalapú formában történő elindításával arra ösztönöztük az alkalmazottainkat, hogy környezetbarát döntéseket hozzanak egy jobb világ érdekében.

activity-waterfront-cleaning-in-Taiwan

A vízpart tisztítása Tajvanon

Munkatársainkat nem csak elméleti tudásra szerettük volna megtanítani, így meghívtuk őket az Acer tengerparttisztító napjára június 22-én. A tengerparttisztítással és az ökológiai túrákkal együtt hozzájárultunk a tengerpart védelméhez.

activity-organic-rice-farming-in-Taiwan

Organikus rizsfarmok Tajvanon

2019. május 22-én együtt részt vettünk a jinshani Caitian Rice környezetvédelmi oktatásában. Együtt több mint 21,8 kg kártevőt távolítottunk el a rizsföldek megóvása érdekében, mely során többet megtudtunk a földrehabilitáció folyamatáról és hozzájárultunk a környezettudatos mezőgazdálkodáshoz.

activity-computer-donation-in-Taiwan

Számítógép-adományozás Tajvanon

2020-ban az Acer minőségszolgáltatási üzleti egysége támogatta a digitális távoktatást, technológiai támogatást és szoftvertanfolyamokat biztosítva az iskolák számára. A csapat a tanulókat újrahasznosított számítógépekkel látta el az oktatás és a fenntarthatóság támogatása nevében.

activity-Acer-Google-in-Brazil

Az Acer és a Google Brazíliában

2018 decembere és 2019 augusztusa között az Acer a Google vállalattal együttműködve támogatta a Brazilian School Collective Adventista Group csoportot. 10 000 dollárt és 30 Chromebook készüléket osztottak ki, melyek segítettek a Google ökoszisztéma megvalósításában, a tanárok tanúsítványainak megszerzésében, valamint a lehetővé tette az Acer eszközökkel történő tartalomkészítés élményét.

A Tajvanon kezdődő Project Humanity világszerte segített az Acer alkalmazottainak és helyi közösségeknek számos különböző tevékenység révén. A Project Humanity folyamatosan fejlődik, és szeretnénk, hogy még több helyre eljusson világszerte: 2021 elején további régiókra is ki fogjuk terjeszteni.